Férfi a gyep szélén

Szűk éve, hogy az albán fiaskókról éppoly pontosan fogalmazott, mint most, ezen a fényes magyar focit hozó nyárelőn. Akkor sem temetett, mint ahogyan most – a győzelmek mámorában – sem állítja, hogy megvan az új aranycsapat.

Dehogy van meg.

Sem a temetésben, sem a túlhabzásban nem partner, ellenkezőleg, hóban, napsütésben egyaránt realista férfi marad a gyep szélén. 

Egyelőre – s ezt vele együtt minden játékosa hangsúlyozza – "csak" a csapat van meg, az arany még hiányzik. (Ne legyünk ünneprontóak, 1954-ben ez Bozsikéknál is hiányzott...) De az elmúlt évtizedek többnyire méltatlan szerepléseihez képest az, ami mára kialakulni látszik, még korántsem tökéletes, de már nem is kevés.

Munka, munka és munka, meg józan, szakmailag pontos szemmérték – ez a Rossi-recept.

Kapitányunk persze nem csupán edzői tálentum, valami pluszt is tud még, amivel a szurkolókat egyértelműen maga mellé állította. Nem véletlen, hogy akkor sem követelték a fejét, amikor olykor döcögött a szekér. Bíztak benne, mert látták, hogy szívvel-lélekkel  velünk él és harcol, ízig-vérig velünk van.

Még csak nem is azzal a gesztusával nyerte meg a nagyérdeműt, hogy mindig énekli a Himnuszt, noha eddig ezt egyetlen külföldi kollégája sem tette meg. Nála mégis többről van szó ennél.

Nem ő az első "idegen" kapitány a válogatott élén, ám ebben a rideg, zsoldos futball-világban, ő az első, akiről lerí, hogy ő nem csak zsoldosként dolgozik.. Mint mondta, annak idején azért lett futballista, mert egyik nagyapja Mazzola és Puskás példájával a focihoz csábította, máskülönben talán a síelést választja. Talán már bambinóként észrevétlenül beléivódodott, hogy a zöld, fehér, piros, illetve a piros, fehér, zöld csupán sorrendileg és mértanilag különbözik, s hogy nemzeti múltunkban minimum Garibaldi óta sok a közös vonás.

Hazánkkal szemben Rossinak már csak ezért sincsenek a nyugatiakra amúgy elég jellemző fennsőbbséges  allűrjei. Az olasz futball mai magasából nem akarja a kapaszkodó magyarokat lefitymálva megmondani, mi a tuti. Érti és szereti hazánkat, sosem mulasztja el megemlíteni, pályafutásában mi mindent köszönhet Magyarországnak, mint ahogy mi is tudjuk, a válogatott mennyit köszönhet neki.

Élő és hatásos cáfolata a rólunk sugallt, több mint rosszindulatú neolib országimázsnak, vonzó példája a nemzetek közötti európai  barátságnak. Grazie, signor Rossi.

Mázlink van, hogy Ön nem lett síelő. 

Fotó: MTI/ Kovács Tamás.