A momós Kele János szerint kár volt annyit lőrincezni, mert az ország tényleg lendületesen fejlődött

Ismételjük át gyorsan: a Momentum fél év alatt bedarált pár pártelnököt, kilőtte legismertebb arcait a nyilvánosságban, majd úgy próbált kimenekülni a választási tragédiából, hogy a lehető legjelentéktelenebb emberekből kapart össze egy elnökséget. Ennek egyik tagja, Kele János a minap az Azonnalinak vett látleletet saját rövidlátásukról. Sziporkázott ám.

Kele János egy potenciális válságmenedzser, aki szereti leoltani a pilácsot a bedöglött Momentumban, arról értekezett az Azonnali.hu-n, hogy „saját bevallása szerint ez a legjobb időszak ahhoz, hogy tényleg el lehessen kezdeni politizálni.” Fura ízlése van, no.

Viszont ezzel beismerte: eddig nem volt sikeres a Momentum politizálása. Aztán úgy folytatta: „öt-hat százalék felett állva egy párt erős emberei szinte garantáltan kapnak személyre szóló lejáratókampányt.

Biztos nem a drótra gondolt. Mi csak felkaptuk a fejünket pár meredek kis mondatára. Például arra, hogy szerinte mi volt a Momentum indíttatása: „Nagyjából egyidős emberek egy adott ponton nagy közéleti buzgalomról tanúbizonyságot téve összeverődtek, mert elégedetlenek voltak azzal, ahogy akár a Fidesz, akár az ellenzék politizál. A közélet iránt érdeklődő fiatalokat akkoriban nagyon megfogta a Momentum lendülete, profizmusa és az első nagy sikere, a Nolimpia.

Ki az akinek a Momentumról a profizmus jut az eszébe? Csak mert nekünk inkább a szakképzett rollerzuhany. Sebaj, legalább a focihoz értenek, de hát ahhoz mindenki, még a sportgyűlölő Fegyőr Bandi is, főleg, ha a szájába rágják:Volt sport munkacsoport, oda is dolgoztam, Fekete-Győr András tavaly kiadott focival kapcsolatos szakpolitikai anyagát azért nagyrészt mi csináltuk”.

Hú, azt azért érdemes lenne elolvasni egyszer röhögés nélkül.

Kele János felhoz egy másik momós nagyvadat is, szerinte Donáth Anna „mostanra ennek a közösségnek a természetes politikai vezetője lett, és az egész ellenzékben az egyetlen, aki képes volt programot, reményt csepegtetni az áprilisi vereség után a csalódott közösségbe”. Emlékszünk mi arra az enyhén idegbetegnek tűnő fejjel végrehajtott, dühös reménycsepegtetésbe a félbolond Márki-Zay Péter mellett.

Később Kele rátér az ellenzékiség lényegére: a szereplésekre az ATV-ben:„Ha az ember egy parlamenti párt elnökségi tagja, akkor főállásban kell foglalkoznia a politikával. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, amire sokan elsőként gondolnak, tehát nem interjúkra járok, meg az ATV-ben ülök egész nap. (…) a politikai munkám minőségének fokmérője nem az lesz majd, hogy hányszor tudom körbehaknizni a médiát.

S itt a baráti nehéztüzérség. Azt bírja mondani Kele János: „Szerintem alapvető tévedés az volt az ellenzék részéről, hogy kulturális elitjével együtt azt hitte, a kormányváltás pusztán egy formállogikai dolog, csak össze kell fogni, és ezzel majd automatikusan összeadódnak a táblázatokban szereplő számok. Ennek a gondolatnak a természetes folyománya volt, a tételmondat: előbb győzni kell, politizálni majd ráérnek utána. Ezt a választás nagyon durván megcáfolta, hiszen az évek alatt elfogytak a technikai opciók: megvolt a koordinált indulás, külön lista, közös lista, teljes összefogás, külső civil jelölt, és mégcsak szorosabb sem lett az eredmény. Ez egy irányba mutat, ami ráadásul egyezik a világlátásommal is: a politikában nem lehet megspórolni az intellektuális munkát. A politika ugyanis mindenekelőtt az ország működésének jobb megértését jelenti. Azt, hogy pontosan lássuk, mi és miért történik az országban. Ebben viszonylag nagy deficitje van az ellenzéknek, és nem is emelnék ki pártokat, mert mindenkire igaz.

Tudjuk-e egyáltalán, milyen létező csoportjai vannak a választóknak, és ezek a csoportok milyen ösztönzők, értékek, adott esetben félelmek alapján szavaznak? Biztos, hogy a kiábrándult fideszes, mint választói csoport létezik? Egyáltalán: olyan témákról beszélnek az ellenzéki politikusok vajon, amik érdeklik ezek a csoportokat, és befolyásolja az életminőségüket – vagy saját magukról? Ezt a szellemi háttérmunkát kell elvégeznie, koordinálnia valakinek, én pedig ezért, erre a feladatra jelentkeztem elnökségi tagnak.” - folytatja.

Majd jön annak felismerése is, hogy teljesen rossz vágányon robogtak a választás előtt: „...olyan társadalmi közegbe vagyok beágyazva, amiről azt szokás tartani, hogy a Momentum nem ismeri eléggé: egy alföldi kisvárosból jövök, ott éltem le életem nagy részét, aztán Debrecenben jártam egyetemre, és onnan kerültem a fővárosba. Egy húszezres, egy 200 ezres és egy kétmilliós várost is láttam, végigdolgoztam egy kampányt Kispesten, aztán Püspökladányban és Hajdúszoboszlón. Ezeken a helyeken is láttam, közelről tapasztaltam, hogyan élték meg az emberek az elmúlt 10-12 évet. Amit mi innen Budapestről nem gondolunk elegendő fejlődésnek, az valójában sok választó elmúlt 30-40 évének egyetlen olyan periódusa, amikor azt érzi, hogy a közvetlen környezetében valami épült és szépült, több lett és nagyobb lett. Ilyenkor nehéz elmondani, hogy hát, de kérem, mennyit loptak, és, hogy Mészáros Lőrinc. Politikát az emberek valóságérzékelése mentén érdemes csinálni.

Bravó, bár ezt érdemesebb lett volna még úgy az olimpia kinyírása táján mérlegelni. De most itt egy igazi géniusz, Kele János elnökségi tag, aki azt húzza alá: „Már az, hogy a Momentum vagy egy másik párt kinézzen a saját buborékjából, és megpróbálja megérteni – pláne: elfogadni, – mit szeretnek az emberek ebben a rendszerben, egy olyan munka, amit el kell végezni, amit nem lehet megspórolni. Ebben tudok segíteni.

S mit adtak nekünk a fideszes rómaiak?

A biztonságérzetet, a kiszámíthatóságot, gyarapodás érzetét. Ezt a megelőző időszakkal tudják összehasonlítani, és egyértelműen az a közérzet, hogy ez 2006 és 2010 között nem így volt. Egy átlagos magyar középosztálybeli család a 2008-as gazdasági világválságot, és azt azt követő éveket egyértelmű deklasszálódási folyamatként élte meg. Nem is biztos, hogy felfogjuk, értjük, látjuk-e egyáltalán, milyen sokak számára vált akkor mindennapi valósággá a státuszuk elvesztése, és a társadalmi lecsúszás veszélye. Ez főleg amiatt volt sokkszerű, mert korábban évtizedeken át a folyamatos gyarapodás politikai ígérete volt a társadalmi modell alapja.” „A Fidesz nem fog beomlani magától. Pontosan tudják, évtizedek alatt tanulták meg, hogy az emberek valóságérzetére kell apellálni” – rögzíti Kele János.

Ötször már bejött.

(A nyitókép forrása: Facebook)

Ez a honlap „cookie”-kat (sütiket) használ.

Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, a felhasználó azonosítása nélkül. A honlap további használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie beállítások bármikor megváltoztathatóak a böngésző beállításaiban. További információ itt: Adatkezelési tájékoztató

elfogadom