Ócsa – kisváros megannyi szépséggel, amit neked is látnod kell

Budapesttől 25 kilométerre, a Duna-Tisza közén, az Ős-Duna egykori medrében visszamaradt úgynevezett turjánok határán fekszik Ócsa.

Történelme egészen a honfoglalás időszakára nyúlik vissza: a magyar honfoglalók 895-ben ezt a vidéket is megszállták. A település oklevelekből ismert története azonban a premontrei szerzetesrend itteni letelepedésével kezdődött. A középkor kezdetén a francia eredetű premontrei szerzetesrend jászói prépostsága a település határában monostort épített.

Az ócsai premontrei monostor eredetileg királyi akaratból, királyi birtokon jött létre. A Szent László legendáját ábrázoló falképek a templombelsőben a 13. századból üzennek.

A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben, melyet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építettek újjá, koragótikus stílusban. A török időkben, a 16. század közepén török mecsetként használták. A meglehetősen rossz állapotba került, romos épületet 1560-ban a református egyház vette birtokába. A templom mellé, attól elkülönülten álló kolostort is építettek a premontre-iak.  A kolostorépület nem vészelte át az évszázadokat, mára már nyomát sem leljük.

A fedetlenül álló, rogyadozó templomot a teljes pusztulás elől végül is gróf Teleki József mentette meg, támogatásával helyreállították és át is építették a templomot, melyet 1777-ben szenteltek fel a reformátusok. Az utolsó nagyszabású munkálatok az 1990-es évek első felében történtek, amikor is 1995-ben Európa Nostra díjat kapott az alapos helyreállításnak köszönhetően.

Az Árpád-kori templomnál, Ócsa legidősebb részén, az Öregfaluban állnak az Ócsai Tájház nádfedeles épületei, melyek megőrizték a kor alföldi építészetének sajátosságait.

A lakóházakban bemutatott, jórészt helyben gyűjtött használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok 4-5 emberöltővel ezelőtt élt ócsai polgárosodó parasztság mindennapi életét hozzák közelebb a ma emberéhez.

A településhez tartozó Öreghegyen mintegy 150 földbe vájt pince található, amelyek együttesen Magyarországon egyedülálló mezőgazdasági műemléket alkotnak. A pincék első látásra meglepő formájúak: a nádtetővel fedett, nyeregtetős, ollóágas épületek látványa nagyon egyedi és egyben rendhagyó is.

A gádorok („hordógurító pincetorok”), a pincebejáratok, akárcsak a pinceágak nem túl szélesek, 1-1,5 méteresek. A menetesen lefelé süllyedő pincetorkot mindenhol ajtó választja el az azt követő anyapincétől. Helyenként korláttal is ellátták, hogy a felfelé botorkáló vendég útját megkönnyítsék. A „fejlettebbek” gádorát pedig egy rácsos ajtó zárja, hogy azzal tartsák távol a betolakodókat.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!